Álmaink nyomában

 

Mandala 003

 

Kisgyermekkorunkban sokféle álmunk volt, különböző foglalkozásokban képzeltük el magunkat, mindig más és más kalandot szerettünk volna átélni. A fejünket nem tömtük még tele mindenféle felesleges gondolattal, így volt helye az álmoknak és a terveknek. Aztán cseperedve, lelkünkben egyre több torlasz keletkezett abból kifolyólag, hogy a velünk történt negatív események lerakódtak benne, feldolgozatlanul ott pangtak, elállva a kreatív energia egészséges áramlását.

Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy az általános iskola 8. osztályában tanácstalanul néztünk ki a fejünkből, hogy milyen iskolát válasszunk. Azt nem mondom, hogy egy 14 évesnek tudnia kell, hogy milyen foglalkozást szeretne majd űzni, de ha még az érdeklődési körével sincs tisztában, akkor nehéz irányt, iskolát választani. Így aztán a szülő választ, kényszerből vagy „erőszakkal”.

Így aztán felnőve, akinek nem volt szerencséje, egy számára olyan munkát űz, amelyet nem szeret. És valljuk be, a társadalom nagy része így van ezzel. Nézzük csak meg a „fúj hétfő” és a „halleluja itt a péntek” című face posztokat…

Ahhoz, hogy tudjuk, mit szeretnénk, mihez van kedvünk és mire van szükségünk VALÓJÁBAN, el kell takarítanunk a szemetet a fejünkből. Mi is ez a szemét? Azok a gondolatok, amelyek nem szolgálnak minket, nem szolgálják a jóllétünket. Az olyan gondolatok, amelyek olyan témákról, emberekről szólnak, akikhez, amelyekhez nincs is közünk. A méltatlankodó, panaszkodó, zsörtölődő, ítélkező gondolatok szennyezik lelkünk világát, és sűrű ködbe burkolják mindazt, AMIRE VALÓJÁBAN SZÜKSÉGÜNK VAN. És miért is jó nekünk ez a ködösítés? Mert akkor nem látjuk, hogy valójában mit szeretnénk, mert ha látnánk, akkor az fájdalmas lenne. Miért? Azért, mert egy bizonyos életkor után már illő azt mondani, hogy „öreg vagyok én már ehhez”. És miért is? Nehogy megkapjuk a „mit is akar ez a vén marha” kedves kifejezést. Mert az emberek kíméletlenek. Az ilyen ítéletekkel önmagukat nyugtatják, hangosan szónokolva saját álmaik sírja felett. De lehet egy döntésünk, hogy mi másképp csináljuk, mint a szomszéd Juliska néni. Akkor talán mások is bátrabbak lesznek, és ki mernek lépni a komfortzónájukból, és elindulnak az álmaik felé. Ne áldozatok legyünk, hanem mutassunk példát másoknak…

A gondolati szemét eltakarításának egy nagyon jó eszköze a reggeli jegyzetelés. Három A4-es oldalt cenzúrázatlanul kézzel teleírni. Bármilyen témával. Panasszal, örömködéssel, kérdésekkel, amire hamarosan megjön a válasz… Kitisztult lesz a gondolkodásunk, hamarosan aztán előbukkannak azok a dolgok, amelyekre VALÓBAN szükségünk van. Vagy amire, akire nincs. És azt szépen el lehet engedni, ha úgy döntünk. A jegyzetek titkosak, nem ajánlatos senkinek megmutatni, mert nincs szükségünk arra, hogy mások esetleg leszólják álmainkat, vágyainkat, amíg azok nem elég stabilak, és a magunk számára is megjön a bizonyosság, hogy elindulunk megvalósítani azokat. A mélyből előbukkan kreativitásunk, és az életben adódó feladatokat gyorsabban, hatékonyabban és nagyobb örömmel oldjuk majd meg.  

 

Kreativitás ébresztő kérdés: Melyek azok a személyek, dolgok, akikkel a mindennapokban sokat foglalkozom gondolatban, de igazából nem adnak hozzá semmit a jóllétemhez?

Mai mantra: Ma csak olyan dolgokra figyelek, amelyek hozzájárulnak a jóllétemhez.

Szeretettel: Győri Andrea 🙂

 

MandalaVarázsló Nap

MandalaVarázsló Módszer otthon

 

 

Mire is figyelek?

 

Mandala 005

Az iskolarendszer, amelyben felnőttünk, úgy akart motiválni minket a jobb és nagyobb teljesítményre, hogy szinte kizárólag azt hangsúlyozta ki, hogy miben nem vagyunk jók. Ha valamiben jók voltunk, akkor az természetesnek számított, említésre sem méltatták, dicséret pedig pláne nem járt érte. Ez a bánásmód még fűszereződött, hatványozódott szüleink nevelési szokásaival. Tehát ha otthon sem számíthattunk dicséretre, akkor felnőtt korunkra elkönyvelhettünk magunkban, hogy vajmi kevés dologhoz értünk, ahhoz se valami jól. Szótárunkban gyakran használt kifejezéssé váltak az ilyenek: én ezt nem tudom megcsinálni, nem vagyok rá képes, nem tudok hozzá eleget, anyám-apám se tudta, akkor én miért tudnám megcsinálni… stb.

Élményeink pedig legtöbbször bebizonyították, hogy igazunk van. Folyton folyvást bebizonyosodik, hogy valóban nem vagyunk képesek, nem sikerül, már megint rosszul nézünk ki, túl kövérek, vagy túl soványak vagyunk, amit létrehozunk, megalkotunk, az pedig nem tetszik senkinek…

Világunk úgy működik, hogy amire irányítjuk a figyelmet, azt erősítjük. Gyermekkorunkban arra kondicionáltak minket, hogy a negatív dolgokra figyeljünk. Hogy mit nem tudunk, mire nem vagyunk képesek. Felnőtt korunkban dönthetünk úgy is, hogy a pozitív dolgokra tekintünk. Élhetünk úgyis, hogy csak a dicséreteket halljuk meg, befogadjuk, átéljük. Ez erősít minket, felismerjük értékeinket, lassan ráébredünk arra, hogy bármire képesek vagyunk, csak hinnünk kell benne, és akarnunk.

Az a helyzet, hogy mindig úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk. Minden cselekedetben, kapcsolatban, alkotásban annyit nyújtunk, amennyire akkor és ott képesek vagyunk. Se többet, se kevesebbet. Így aztán nincs miért aggódnunk, ha belefogunk egy alkotásba, mert ha örömmel, szenvedéllyel visszük véghez, akkor tesszük magunknak és másoknak is a legjobbat. Csak jól jöhetünk ki belőle.

Régebben sokat görcsöltem amiatt, hogy mit szólnak majd mások az elkészült alkotáshoz. Mintha nagyítót helyeztem volna a mandala fölé, észrevettem a legkisebb hibákat is, és elítéltem magam, mert nem alkottam „tökéleteset”.

Ma már ez nem érdekel. Az én dolgom addig tart, amíg elkészül az alkotás. Ha vége, akkor már nem foglalkozom vele, hogy ki mit szól majd hozzá. Levonom a következtetéseket, hogy máskor mit és hogyan fogok másképpen csinálni. De nem azért, mert az előzőn elrontottam valamit, hanem mert fejlődtem, változtam és már máshogy szeretném megalkotni, mint az előzőt.

A negatív mondatok irtó sunyin tudnak meglapulni a mindennapi gondolataink között, és a legváratlanabb pillanatokban csapnak le. Ezért jobb, ha tisztázzuk magunkban a kilétüket. Így könnyebben nyakon csíphetőek, és ha tudatossá válnak, egy egyszerű mondattal kivehetjük az élüket: „Ennek a gondolatnak nincs jelentősége.” És máris élét vehetjük annyira, hogy egy idő után már fel sem fog bukkanni.

Kreativitásébresztő kérdés: Melyek azok a negatív mondatok, amelyeket gyakran mondogatok magamnak, és arra utalnak, hogy képtelen vagyok valamire?

Mai mantra: Kreativitásom gyógyító erő a magam és mások számára.

Szeretettel: Győri Andrea 🙂

MandalaVarázsló Nap

MandalaVarázsló Módszer otthon

 

 

Önbizalmunk mumusai

 

Mandala 002

Kisgyermekkorunkban még jó esetben sokat játszhattunk, kreatív tevékenységeket folytattunk. Rajzoltunk, festettünk, gyurmáztunk, várat építettünk a homokozóban.

Aztán az iskolába lépéssel egyre több feladatunk akadt, és egyre kevesebb idő maradt az alkotásra. Az oktatási rendszerünk leértékeli a művészi tárgyak tanítását, így az egyre inkább háttérbe szorult az életünkben. Felnőtt korunkra pedig már legtöbbünknek teljesen kimaradt az életéből az alkotás. Illetve korlátozódik a főzésre, virágoskert létrehozására, lakás csinosítgatására.

De lehet, hogy a szívünk mélyén ott él egy vágy, hogy ismét rajzoljunk, fessünk, agyagozzunk. Hogy kifejezhessünk magunkat valami nem hétköznapi, egyedi alkotásban. Sokszor tisztán fel sem ismerjük magunkban ezt a vágyat, csak ködös sóvárgás formájában él bennünk. A következő fokozat, hogy tudatosak vagyunk afelől, hogy szívesen alkotnánk valamit, csak a saját kedvünkre. Aztán itt vége is szakad a dolognak, a gondolat nem fordul át cselekvésbe, mert hirtelen ezer okot találunk, hogy miért ne fogjunk bele az alkotásba. Aztán egy időre elfelejtődik ez a vágy, elsüllyed a hétköznapok mókuskerékszerű forgásában.

De aztán újra előbukkan, hogy birizgálja a gondolatainkat. Mi lenne ha? Rajzolnék, írnék, festenék… valamit…. csak úgy… a magam kedvére.

Ez már ígéretes helyzet ahhoz, hogy belekezdjünk az alkotásba. Ám ekkor lép akcióba a következő akadályozó mumus: szüleink, tanáraink, társaink személyében, akik csupa „jó szándékból”, tanító célzattal ilyeneket mondtak: jól van fiam, majd legközelebb jobban sikerül ez a rajz…vagy: most elnézem neked ezt a borzalmas fogalmazást,de legközelebb sokkal többet várok el tőled…vagy: úristen, még életemben nem hallottam senkit, aki ennyire bénán mondott volna el egy verset! Remélem többet nem próbálkozol ilyesmivel!

De a mumusok arra jók, hogy felismerjük, hogy nem arról van szó, hogy képtelenek vagyunk az alkotásra, hanem az önbizalmunk az, ami fejlesztésre szorul. Mert ha biztosak vagyunk magunkban, hogy jól csináljuk, amit csinálunk, akkor nem fog érdekelni mások véleménye. Vagy csak azokat halljuk meg, amelyek dicsérettel szólnak a munkánkról.

Ha az alkotás folyamata, öröme válik lényegessé, nem az, hogy mit szólnak majd hozzá mások, elvezet ahhoz az igazsághoz, amely az alkotás célja.

 

Önbizalom mumus kereső kérdés: Mely történések voltak életemben, amelyek az alkotás során az önbizalmamat rombolták?

Mai mantra: Megengedem magamnak, hogy kedvemre alkossak.

Szeretettel: Győri Andrea 🙂

MandalaVarázsló Nap

MandalaVarázsló Módszer otthon

 

A mandala útja

 

Harmónia Mandala 2 másolata

Az, hogy mikor kezdtem el mandalákat rajzolni, a múlt homályába vész. Egyszer csak észrevettem, hogy mekkora örömöt szerez az alkotásuk. Az isiben szerettem a mértant, így nem volt gond megszerkeszteni a segédvonalakat, hogy aztán előbukkanhasson mögülük a minta.

Aztán úgy alakult az életem, hogy évekig nem rajzoltam. Semmit. Gyereket neveltem, háztartást vezettem, elváltam. És akkor már nem volt megkerülhető az önismeret. És az önismeret arról szól, hogy szeretem és elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. Tisztázom magamban, hogy milyen szükségleteim vannak. Olyan tevékenységeket végzek, amelyek örömmel töltenek el.

Na és is itt jött vissza az életembe a mandala. A rajzolás, az alkotás öröme, a kreativitásom megélése. Ez is egy folyamat volt, az egyszerűbb mintáktól az egyre bonyolultabbakig. De nem csak ez a lényeg. Nem csak a végeredmény. A folyamat maga. Amikor csak úgy feltör belőlem spontán: hogy én ezt hogy imádom csinálni! És nincs vége. Nincs elégedettség, folytonos éhség gyötör, hogy újabb és újabb mintákat hozzak létre. Egyre cizelláltabbakat. Persze ez jó érzés. Mintha valami át akarna áramolni rajtam. Minél többet dolgozom magamon meditációval, önismereti feladatokkal, minél inkább megszabadulok az engem korlátozó hiedelmektől, hitrendszerektől, az alkotás vágya egyre égőbbé válik bennem. Egyre tisztábbá válik az út a megnyilvánulni akaró műalkotás előtt.

Ahhoz hogy a kreativitásunk kivirágozzon, és megnyilvánuljon valamilyen formában, vissza kell nyúlnunk gyermeki önmagunkhoz. Mert ez egy játék. Csodás, véget nem érő, folyton változó, formálódó, megújuló játék. Ha felidézzük magunkban, hogy gyermekkorunkban melyek voltak a kedvenc játékaink, akkor jó eséllyel találjuk meg felnőtt korunkban is azt az örömöt adó tevékenységet, amely bearanyozza a napjainkat. Már ha hajlandóak vagyunk visszamenni gyerekbe, és nem vesszük túl komolyan magunkat. Mert ha elveszítjük azt a gyermeki játékosságot, kíváncsiságot, kreativitást, akkor előbb –utóbb lelkünk sivárrá válik, közömbössé és fásulttá. Hát kell ez nekünk???

 

Kreativitás ébresztő kérdés: Mi volt a kedvenc játékom, tevékenységem gyermekkoromban?

 

Mai mantra: Szeretettel tekintek a bennem élő kreatív gyermekre.

Szeretettel: Győri Andrea 🙂

 

Mandalát rajzolni mindenki tud!

 

Életünk során rengeteg olyan élmény ér bennünket, amelyek emléke belénk ivódott. Ezek határozzák meg a jelen pillanatainkat. Tegyük fel, gyermekkorunkban rajzórán szereztünk negatív, élményeket. Pikkelt ránk a tanár, hiába igyekeztünk jó jegyet szerezni, az egyenesen lehetetlen volt. Ekkor gyermeki énünk elkönyvelte magában: én nem tudok rajzolni. És éljük tovább az életünket, elásva magunkban a vágyat, hogy rajzoljunk. Néha-néha felbukkan sóvárgás formájában, amikor meglátunk egy tiszta papírt, vagy megszagolunk egy grafit ceruzát. Addig jutunk el max., hogy telefonálás közben nonfi mintákat rajzolunk a noteszunk sarkába.

mandala-001

De a vágyaknak van egy olyan huncut tulajdonsága, hogy kósza gondolatok formájában fel-fel bukkannak a fejünkben. Nem hagynak békén, és egyre gyakrabban jut eszünkbe: hogy de jó lenne…

Ha neked is rajzolni vágyós gondolataid vannak, próbáld ki velem a mandalarajzolást.

A MandalaVarázsló Módszert követve otthon meg tudod rajzolni saját ihletésű mandaládat! 🙂

Szeretettel: Győri Andrea 🙂

 

A nyugalom tengerén hajózom

 

ezersziv

Egy mandala elkészítése nyugalmat és békét hoz annak, aki készíti. A gondolatokat lecsendesíti az alkotás folyamata. Újult erővel és nagyobb bizalommal tekintünk a jövőbe, mint előtte.

A kész alkotás saját benső valónkat tükrözi, azt az adott pillanatot, amikor a mandala készült. Ezért olyan egyedi mindegyik alkotás. A folyamat során, ha figyelünk, megismerhetjük magunkat, belső működésünket. És ha nem tetszik valami, akkor változtathatunk a hozzáállásunkon. Ha akarunk… 🙂

Szeretettel várlak a következő MandalaVarázsló Napra!

IDE KATTINTVA olvashatsz róla!

Győri Andrea

Mandala VarázslóNő 🙂

Napfelkelte

 

8.Napfelkelte

Itt a következő mandalám. A napfelkelte címet adtam neki.

Imádom a napfelkeltét. Benne van egy egész csodás nap ígérete. Benne van a mosolyok, örömök, ölelések, szenvedélyes csókok ígérete.

Egy örömmel elvégzett munka és az utána való jóleső pihenés ígérete.

Benne van a finom étel, a napsütés, az éltető eső, a tisztító szél ígérete.

Benne van gyermeked és szerelmed mosolya.

Benne van a béke és szeretet ígérete.

Mi döntjük el, hogy mi következik azután, hogy felkel a nap… 🙂

Szeretettel: Győri Andrea

Ha szeretnél mandalát rajzolni, KATTINTS IDE!

Béke

 

5.Béke

Egész életünkben keressük a békét, pedig azt sehol máshol, mint saját magunkban fogjuk megtalálni. Ennek egy csodás eszköze, a mandala rajzolás, festés, színezés.

Ahogy haladunk körbe-körbe, és bontakozik kezünk alatt a csodás mű, egyre inkább belemerülünk a béke és nyugalom állapotába.

Ha szeretnél mandalákat színezni és a történetünkről olvasni, töltsd le az ajándékot!

AJÁNDÉKÉRT KATT IDE

Szeretettel: Győri Andrea 🙂

 

 

 

Változás

 

3.Változás

Az élet egy folyamatos változás. Életünk mandalája forog tovább, újabb és újabb vágyakra, célokra sarkallva bennünket. A megvalósítás menete már nem a mi dolgunk, csak az, hogy örömtelien belehelyezkedjünk a folyamatba.

Ilyen a mandala megrajzolása is. Eldöntöm, hogy rajzolok, és az út során, amíg a folyamat tart, csak élvezem azt, ami a kezem alatt kibontakozik.

Írta: Győri Andrea 🙂

Mandala Sziget

 

AJÁNDÉKÉRT KATT IDE

 

 

 

 

Tavasz

 

4.Tavasz

Hajam, szoknyám lobog a szélben.

Szívemben új világ éled.

Szél szárnyán eltűnik a múlt.

A jelenlét öröme lényemben kivirul!

¤  ¤  ¤

A tél szürkesége után megérkezett a virágzó, színes tavasz. Elindul egy új kör az évben, megannyi örömöt és boldogságot hozva nekünk. Ha a szép, harmonikus tapasztalások felé fordulunk, az éledező természet megannyi csodát tár elénk. Lássuk meg a szépet, mert az emeli lelkünket! 🙂

A természetet megfigyelve ihletet meríthetünk ahhoz, hogy rajzoljunk egy csodás mandalát. Az út mellett rengeteg apró virág nyílik, érdemes őket közelebbről megvizsgálni és megcsodálni! 🙂

Írta: Győri Andrea

Mandala Sziget

 

AJÁNDÉKÉRT KATT IDE